Tüntetések kísérték egy részben szélsőjobboldalinak tartott diákegyletekből álló szervezet péntek este, a holokauszt nemzetközi emléknapján megrendezett bálját az osztrák fővárosban.
Az Új Színházban pénteken este Szikora János rendezésében bemutatták a Varázshegy című előadást. Ez Márta István igazgatása alatt az utolsó nagyszínpadi produkció.
A kölcsönös hatások körei - a Ma és a Zenit a zágrábi Marinko Sudac gyűjteményben címmel Magyarország és a volt Jugoszlávia avantgárd művészeinek 1914 és 1989 között készült munkáiból látható válogatás szombatt...
Legalább 40 magyar munkást csapott be egy németországi cég, amely alvállalkozóként működött közre az új berlini repülőtér építésénél - közölte pénteken a német országos szakszervezeti szövetség (DGB). Az összes...
Dunaújváros - Spontán alakult kátyúfelmérő bizottságunk ezúttal a Római körút-Batsányi-Martinovics-Liszt- és Erkel kert útszakaszokat vette nagyító alá.
Kilencvenedik születésnapján, február 10-én, a budapesti Vérhalom téren köszöntik Göncz Árpád volt köztársasági elnököt neves közéleti személyiségek - tájékoztatta Bródy János zenész, Gyurcsány Ferenc volt mini...
Székesfehérvár - Ma este a Klagenfurt ellen bizonyíthatott a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata az EBEL középszakaszában. A fehérváriak sikerrel vették az akadályt.
A magyar férfi vízilabda-válogatott hosszabbításban 14-13-ra kikapott Montenegrótól az eindhoveni Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében, így bronzéremért szállhat vízbe vasárnap a világbajnoki címvédő Olaszors...
Tüntetések kísérték egy részben szélsőjobboldalinak tartott diákegyletekből álló szervezet péntek esti bálját Bécsben. A tiltakozók szerint a holokauszt áldozatainak kigúnyolásával ér fel, hogy január 27-én, az...
Az orosz szövetségi űrhivatal, a Roszkoszmosz elhalaszt egy március végére és egy május végére beütemezett űrhajóindítást a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), mert az egyik Szojuz típusú űrhajón a műszaki vizsgálato...
Nyolcezer hallgatója van jelenleg a január 1-jén létrejött Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek. Az új intézmény a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Köziga...
Az állami iskolák és a szerb ortodox egyház pénteken ünnepelte Szent Száva napját. Az oktatási intézményekben tanítás nem volt, Szent Száva ugyanis az iskolák védőszentje.
A politikai foglyok szabadok engedését követeli Azerbajdzsántól, az Eurovíziós Dalfesztivál idei házigazdájától Markus Löning, a német kormány emberi jogokkal foglalkozó megbízottja.
Tizennyolcezer négyzetméter, részben összefüggő labirintusrendszer nehezíti a Várnegyed tervezett rekonstrukcióját. A felújítás tervezésénél "nem elegendő az építész szemlélet", helyette a Várnegyed hosszú távú...
Tüntetések kísérték egy részben szélsőjobboldalinak tartott diákegyletekből álló szervezet a holokauszt nemzetközi emléknapján, péntek este megrendezett bálját az osztrák fővárosban.
Székesfehérvár - A 15. városi diákgálát rendezték meg pénteken este a Fejér Megyei Művelődési Központ - Művészetek házában. Két felvonás, 18-18 produkció szórakoztatta az érdeklődőket.
Gyurcsány Ferenc szerint sikerült a jó ízlés határain belül maradnia a miskolci avasi lakótelepen tett kiruccanása során, mikor is három napra beköltözött egy ottani családhoz. A remélt zajos sajtóvisszhang nem...
Új edzővel készül a Mol Liga rájátszására a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata: Eduard Giblák szlovák edző csupán néhány napja tartózkodik Csíkszeredában, azonban úgy véli, száz százalékos munkával és egy kis sze...
Péntek délután megremegett a föld Olaszország északi felén. Firenzétl Milánóig több olasz városban érezték a rezgéseket. Nem kizárt, hogy újabb rengések jönnek.
Tisza István, az 1918-ban, az őszirózsás forradalom napján meggyilkolt miniszterelnök életét és munkásságát bemutató kiállítás nyílt pénteken a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban a Nagykanizsai Polgár...
Nyolcvankét esztendős korában, súlyos betegségben elhunyt Rózsavölgyi István hétszeres világcsúcstartó, olimpiai bronzérmes középtávfutó - erről a család tájékoztatta pénteken az MTI-t.
A Zalai Magyar Nemzeti Szövetség, valamint a Rákóczi Szövetség megyeszékhelyi szervezete két témakörben (A Muravidék és Muraköz 1941. évi visszacsatolásának, német megszállás alóli átvételének történelmi folyam...
Az eredetileg január 6-án felfüggesztett és most folytatott részvényesi találkozó napirendjén az ILFC lízingcéggel kötött szerződések módosítása és a tőkeemelés szerepelt.
Egyéniben az úszó Gyurta Dánielt, az öttusázó Kovács Saroltát, a 2-4 főből álló kiscsapatok versenyében a 200 méteren ifjúsági világbajnok Tótka Sándor, Hérics Dávid kajak kettest, valamint az ifi vb-n 500 m-en...
A PTE bölcsészkarán csütörtökön tartottak nyílt napot. A dékán beszédét szórólapok dobálásával zavarta meg a Hallgatói Hálózat pécsi szerveződése - írja a pecsistop.hu.
A földgáz elégetésével előállított energiát helyettesíthetjük megújuló alapon geotermikus energiával, erre példa a megyénkben 1300 méter mélységben feltárt, kb. 80 Celsius-fokos hőmérsékletű termálvíz, amely De...
Kiskunhalas - Február végéig felépítik a kutató fúrótornyokat, hogy mikorra várható a kőolaj-és földgáz kitermelés megkezdése, az függ a kutatófúrások eredményétől is.
Közel száz baleseti sebész érkezett pénteken az ország minden szegletéből a megyeszékhelyre, a Zala Megyei Kórház traumatológiája és a Synthes Medical közös szakmai napjára.
Akár negyedével is kevesebb élelmiszert vehetnek majd meg az Erzsébet-utalvánnyal rendelkező munkavállalók, ha a kormány továbbra is kizárja az elfogadó helyek közül a nemzetközi áruházláncokat és csak a magyar...
A Hormuzi-szoros iráni lezárása olyan fegyveres konfliktust provokálna, amelyben Teherán valószínűleg vereséget szenvedne, és politikai szempontból is kockázatos - állapítja meg Háda Béla és Tálas Péter, a Nemz...
Bár tudományos elismertsége magas fokú, mégis súlyos problémákkal küzd a magyar pszichiátria - hangzott el pénteken Debrecenben, a Magyar Pszichiátriai Társaság vándorgyűlése kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
Megsértette a nyomozóhatóság a büntetőeljárási törvény előírásait Papp Géza ügyvéd szerint védence, Imhof Gábor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) volt főigazgatója ügyében, akit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) veszt...
A szíriai rendfenntartó erők nem végleges adat szerint 23 civilt öltek meg pénteken, a karhatalmisták közül pedig tizenketten haltak meg a közel-keleti országban - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő ...
2012 elején a Fórum Debrecen gondolt egy nagyot: szeretné kiválasztani azt a lányt, aki méltán képviseli a bevásárlóközpontot a rendezvényeken, hirdetéseken.
A Paradicsomok meghódítása címmel nyílt tárlat pénteken este Nagykanizsán a Magyar Plakát Házban Győrfi András budapesti festőművész boldogságkereső képeiből.
Nem, vannak akiknek ez problémát okoz. A 90 Decibel Project rajtuk szeretne segíteni. Céljuk, hogy a halássérültek is élvezhessenek egy musicalt. Ebben partnerük a Csiky Gergely Színház, ahol 40 hallássérült gy...
Még nem érte el a célját a nemzetközi beavatkozás Afganisztánban, jóval több időre lenne szükség ahhoz, hogy valódi változás menjen végbe az országban, és működő demokrácia jöjjön létre - hangzott el egy Afgani...
Szokatlan helyen, a rendőrkapitányságon tartottak borversenyt csütörtökön délután Nagykanizsán. A hagyományosnak tekinthető megmérettetésen is kiderült, hogy nem a szőlősgazdák a legnagyobb borivók.
A női asztalitenisz Extra Liga első tavaszi fordulójában a Tompa Ingatlanforgalmi Kft.-Kanizsa Sörgyár csapata vasárnap a budapesti Statisztika vendége lesz.
Erről a témáról sokat írhatna az ember, hiszen az olvasás jelentős szerepet játszik életünkben. Általa bővülhet szókincsünk, fejleszthetjük alapműveltségünket...
A héten kezdődtek a február végéig tartó állománygyérítő vadászatok a Közép-Tiszán, amelyeket a rendkívül elszaporodott kormoránok számának visszaszorítása érdekében szerveznek.
Egy dél-koreai ügynökség februárban hozzálát, hogy nyílt forrásokból elérhető információkat gyűjtsön és szolgáltasson a világtól elzárt Észak-Koreáról.
Ismeretlen tettesek kitépték a földből a magyar áldozatok emlékére állított keresztet azon a helyen, ahol a második világháború végén a bevonuló partizánok nyomán felálló új szerb hatalom haláltábort létesített...
A Hormuzi-szoros iráni lezárása olyan fegyveres konfliktust provokálna, amelyben Teherán valószínűleg vereséget szenvedne, és politikai szempontból is kockázatos - állapítja meg Háda Béla és Tálas Péter, a Nemz...
A bajai kapitányság közigazgatási eljárást folytat a 17 éves, bácsalmási Matkó Kitti Piroska eltűnése okán. Január 20-án a távozott a bácsalmási gyermekotthonból, azóta nem tudnak róla.
Magyarország első műholdja, a Masat-1 startlehetőséget kapott az Európai Űrügynökség Vega hordozórakétájának első küldetésében, amely Kourou-ból indul várhatóan február 9-én.
Közös különszámot ad ki hat európai vezető napilap annak érdekében, hogy az eurózónát sújtó adósságválság idején közelebb hozzák az olvasókhoz az Európai Uniót - adta hírül a The Guardian című brit napilap hírp...
Pápa, Győr - Lapunk a kezdetektől figyelemmel kíséri a Vocational Academy Alapítvány által működtetett, majd sorsukra hagyott iskolák sorsát. Éppúgy, mint azokét a pedagógusokét, akik - bár jogerős bírósági íté...
A kapitalizmus és a vadkapitalizmus hazájában és legerősebb bástyájában már többen tekintenek rokonszenvvel egy megbukott világrendszerre, mint a sajátjukra. [...] Bővebben! Komment (2)
Orbán Viktor a kelet-európai átmenet tapasztalatairól tartott előadást Bejrútban, a Demokratikus Centrumpártok Internacionáléja pénteki, az arab világ változásairól szóló konferenciáján.
[...] Bővebben! Komme...
A francia harci egységek kivonása Afganisztánból a tervezettnél egy évvel korábban, 2013 végéig befejeződik - jelentette be pénteken Nicolas Sarkozy államfő Hamid Karzai afgán elnökkel folytatott párizsi megbes...